BÍRÓSÁG: Rastislav Ž. 2,5 évet kapott

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
žITNý

POZSONY június 7. (WEBNOVINY) – Két és fél éves feltétel nélküli börtönbüntetésre ítélte a Malackai Járásbíróság Rastislav Ž. televíziós műsorvezetőt, aki tavaly júniusban okozott halálos közúti balesetet okozott. A műsorvezetőt, aki elütötte és halálosan megsebesítette az ötéves Tomáško Žilavýt, egyben öt évre eltiltották mindennemű gépjárművezetésétől. Az ítélet egyelőre nem jogerős. Ezt Pavol Adamčiak, a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője erősítette meg a SITA hírügynökségnek azzal, hogy még folyik az ítélet indoklása.

A műsorvezető tavaly, június 29-én gyorshajtás miatt – ezt az áprilisi tárgyaláson szakértő igazolta – halálos balesetet okozott a Malackai járásban található Kuchyňa és Rohožník között, amikor utójával átsodródott a szemközti oldalra, ahol elütött egy ott bicikliző édesapát és annak két fiát. Az egyik kisfiút, az 5 éves Tomáškot a történtek után mentőhelikopterrel kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta az orvosok. Édesapja is súlyosan megsérült a balesetben. Anton Guštara szakvéleménye szerint Rastislav Ž. audijával a balesetet megelőzően 142 km/h-s sebességgel hajtott, a védelem szakértője, Ján Borloka azt állította, hogy 121 km/h-val. Mindkét szakértő megegyezett viszont abban, hogy a balesetet gyorshajtás okozta. .

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Rastislav Ž.