ÁLLAMFŐ: Menesztette Štefanovot

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
štefanov
Foto: SITA/Ľudovít Vaniher

POZSONY március 11. (WEBNOVINY) – Ivan Gašparovič köztársasági elnők ma Robert Fico kormányfő kérésére visszahívta tisztségéből Igor Štefanov (SNS) építésügyi és régiófejlesztési minisztert. A tárcát a júniusi választásokig Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter fogja irányítani. „Jó szándékkal és az ügy érdekében cselekedtem“ – jelentette ki beszédében Ivan Gašparovič, aki Štefanovnak minden jót kivánt. „Azt kivánom, találja meg azt, amire a nyugalmához, jövőbeli munkájához szüksége van“ – mondta az államfő. Ján Mikolajt arra kérte, hogy a kabinet tapasztalt tagjaként tartsa be új tisztségében a kormányprogramot. Az elnöki palotában sem Štefanov, sem Mikolaj nem kapott szólási lehetőséget.

A miniszterelnök a faliújságtender miatt menesztette miniszteri székéből a nemzetiek emberét. Az Állami Számvivőszék jelentése szerint a tender miatt 32 ezer eurót előnytelenül költöttek el. A faliújság miatt Štefanov a második bűnhődő miniszter, elődjének, Marián Janušeknek szintén emiatt kellett távoznia. A kormányfő akkor is néhány hónapot várt a számvevőszéki jelentésre.

Fico kedden szólította fel Štefanovot, hogy mondjon le, de Štefanov ezt elutasította. A kormányfő ezért a köztársasági elnökhöz fordult, hogy hívja vissza tisztségéből a minisztert. Sikertelenül járt közben az államfőnél minisztere ügyében szerdán Ján Slota, a nemzetiek elnöke. A Szlovák Nemzeti Párt ennek ellenére sem lép ki a kormánykoalícióból. Slota kifejezte azt a meggyőződését, hogy Mikolaj gond nélkül lesz képes ellátni ezt a tisztséget is. Igor Štefanov kárpótlásként választható helyet kap pártja képviselőjelöltjeinek listáján.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Igor ŠtefanovIvan GašparovičJán MikolajJán SlotaRobert Fico