Földrengés pusztított Christchurch-ben

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať Diskusia

WELLINGTON február 22. (WEBNOVINY/AFP/Reuters) – Erős, 6,3 fokozatú földrengés rázta meg kedden Új Zéland második legnagyobb városát, Christchurch-öt. A rengések számos áldozatot, sebesültet követeltek és hatalmas anyagi károkat okoztak, a hatóságok egyelőre nem közölték az áldozatok pontos számát, az első adatok több mint 6O halottról beszélnek..A földrengés helyi idő szerint 12:51 óorakor történt, amikor az emberek többsége munkában vagy iskolákban volt. A rengés epicentruma közel öt kilométerre a várostól, 4 kilométeres mélységben volt. Az utórengés 5,6 fokozatú volt. Bob Parker polgármester szükségállapotot rendelt el. “ Ez egy nagyon fekete nap lesz városunk számára,“ jelentette ki.

A televíziós képsorok pánikhangulatot mutatattak, a helybeliek – beszámolójuk alapján – borzalmas pillanatokat éltek át. Megszakadt az áramszolgáltatás, a belvárosi épületekből igyekeztek kimenteni a bent rekedt embereket. Összedölt a városi katedrális tornya és egy irodaépület, melyben a szerencsétlenség idején közel 2OO ember volt. A jelentések szerint a törmelékek tönkre tettek két, utasokkal teli autóbuszt is. Számos épület összedőlt, és tüzek is keletkeztek a belvárosban. A rengés időpontjában – néhány perccel délután egy óra előtt – a városban sűrű volt a forgalom, az utcákat ellepték az emberek, mert sokan munkahelyükre igyekeztek vissza az ebédelésbőlA város repülőterét lezárták, mivel megsérült az irányitótorony. John Key miniszterelnök rendkívüli kormányülést hívott össze.

A 346 ezer lakosú Christchurch Új-Zéland Déli-szigetének keleti tengerpartvidékén fekszik. Tavaly szeptemberben egy 7-es erősségű földrengés rázta meg, de annak epicentruma jóval mélyebben volt a mostaninál. Akkor is tetemes anyagi kár keletkezett, de emberéletet nem követelt a természeti csapás.

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať Diskusia