KÜLÜGY: Fico szerint a tárca mindent teljesített

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Fico, Lajčák

POZSONY február 26. (WEBNOVINY) – A külügyminisztérium munkájában Robert Fico kormányfő azt tartja a legnagyobb eredménynek, hogy Szlovákia korábbi egyoldalú orientációja kiterjedt minden olyan államra, mellyel konstruktív viszonyt akarunk kiépíteni. Fico ezt a külügyi tárcánál tartott ellenőrzés után jelentette ki. „Ez az egyike azoknak a minisztériumoknak, amelyek maradéktalanul teljesítettek a kormányprogramból rájuk háruló minden feladatot“ – hangsúlyozta a kormányfő. Ján Kubiš volt tárcavezető és a jelenlegi miniszter, Miroslav Lajčák kinevezése is nagyon jó lépés volt. „Köszönöm a teljesítményét, miniszter úr, ha élhetek ezzel a sportkifejezéssel“ – mondta Lajčáknak. Hozzátette, annak örülne, ha ő vezetné a külügyet a választások után is, bárki legyen is a kormányfő.

Lajčák miniszter szerint Szlovákia megmutatta, nem csak arra képes, hogy utasként felszálljon az integrációs vonatra, ellenkezőleg, aktívan bekapcsolódik a folyamatokba és segítőkész. Elmondta, hogy a jövőben több figyelmet kell fordítani a gazdasági téren való egységes fellépésre és az ország bemutatására is. A jelenleg a gazdasági minisztérium hatáskörébe tartozó kereskedelmi kirendeltségeknek a külügyminisztériumhoz csatolását támogatja a kormányfő is. Mint mondta, nem látja értelmét a jelenlegi kétvágányú megoldásnak. Alapvetően fontosnak jelölte meg a kormányfő Szlovákia más országokban való jelenlétét. Rámutatott, mekkora nagy figyelmet szentelnek jelenleg Afganisztánnak. „Bízom benne, hogy a mi katonáink részvétele növelni fogja Szlovákia tekintélyét az egész világ előtt“ – jegyezte meg.

A kormányfő foglalkozott a külhoni szlovákokkal való törődés kérdésével is, kijelentve, hogy ebben a szlovák-magyar viszonyé a prioritás. Hangsúlyozta, hogy összehasonlítva a magyar nemzeti kisebbség helyzetét Szlovákiában a magyarországi szlovák kisebbség helyzetével az eredmény egyértelműen Szlovákia javára dől el. A külügyi tárcának az Európai Unió 2020 elnevezésű stratégiára kellene összpontosítania a figyelmét. „Nem engedhetjük meg, hogy Szlovákia 2013 után elveszítse az Európai Unióból érkező pénzekből a neki járó részét“ – tette hozzá Fico.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Ján KubišMiroslav LajčákRobert Fico