MAŇKA: Javul az EU intézményeinek gazdálkodása

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Maňka

POZSONY május 9. (WEBNOVINY) – Vladimír Maňka (SMER-SD), az Európai Parlament képviselője szerint az unió intézményei javítják gazdálkodásukat, de még mindíg merülnek fel hibák. „Az Európai Bizottság az elmúlt években jobb eredményeket ért el, föleg a mezőgazdaságnak szánt pénzekkel való gazdálkodásban kimutatható hibaszázalékot tekintve. Azonban a vidékfejlesztésben, a strukturális alapoknál, a kutatásban, az energetikában, a közlekedésben és a bővítésnél is nagy hiányosságok fordulnak elő“, mondta Maňka a SITA hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Szerinte a az ellenőrzésben felmerülő hibákat általában az okozza, hogy az Európai Unió költségvetésének 80 százalékával a tagállamok gazdálkodnak. Az államok többsége azonban nem készít az EU számára olyan kimutatást a saját gazdálkodásáról, amely megkönnyítení a költségvetés merítésének ellenőrzését. Maňka szerint az ennek ellenére is taopasztalható javulást tartalmazza az Európai Parlament zárszámadása is.

Maňka szerint több probléma is felmerült már az Európai Rendőakadémia kapcsán. Rámutatott több olyan problémára, melyek azzal hozhatók összefüggésbe, hogy a közbeszerzésnél nem alkalmazzák az EU szabályait. A sikkasztások elleni harc céljából létrehozott európai hatóság most azt vizsgálja, hogy az akadémia mobiltelefonjait, bútorát és kocsiparkját nem használták-e magáncélokra.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Vladimír Maňka