MARKÍZA: Fígeľ szerint Fico ködösít

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať Diskusia
Figeľ
Ján Figeľ Foto: SITA/Jozef Hulka

POZSONY május 23. (WEBNOVINY) – Robert Fico kormányfő ködösít, takargat, eltünteti az információkat az internetről és a hivatalos dokumentumokról, amelyek bizonyíthatnák a SMER-SD kormánypárt gyanús finanszírozását. Ezt Ján Fígeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke jelentette ki a Markíza televízió Testre szabva című vasárnapi vitaműsorában.. Fígeľ ez ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a főügyészségen. „Nagyon komoly dolognak tartom ezt a beadványt, mert politikailag és polgárként is elsőször tettem büntető feljelentést. Éppen azért, hogy meginduljon az eljárás“ indokolta tettét a KDH elnöke. Komolynak azért tartja, mert rámutat a demokratikus intézmények működésének veszélyeztetésére. Rámutatott arra is, a közzétett információkból derült ki, hogy Szlovákiában néhány cég azért sikeres, mert állami megrendeléseket kap. „Péndául Juraj Široký, aki azon kívül, hogy a pozsonyi várat tatarozza, stadiont és autópályát is épít“, mondta Fígeľ. Véleménye szerint szponzorálással és finanszírozással mandátumokat, politikai és állami tisztségeket, sőt, állami megrenedeléseket is lehetett szerezni.

Vitapartnere, Robert Kaliňák belügyminiszter, a SMER-SD alelnöke szerint Fígeľ képmutató, hiszen a múltban nem tett feljelentést olyan esetekben, amikor az előző kormányról vagy az SDKÚ-DS kétes finanszírozásáról volt szó. „Akkor bezzeg nem rohant a rendőrségre, hogy feljelentést tegyen“ méltatlankodott Kaliňák, aki szerint pártja gyanús finanszírozása „teljesen értelmetlen dolog“, hiszen Bohumil Hanzel, aki a párt finanszírozásáról vallomást is tett, néhány hete úgy nyilatkozott a sajtóban, hogy a Smernek egyáltalán nem voltak szponzorai. „Ěs három héttel később, három héttel a választások előtt az SDKÚ-DS barátja, az az ember, aki nem volt képes helytállni a parlamentben, hiszen megszavazta Dzurinda reformjait, ez az ember egyszeriben szavahihető lett…“ mondta Kaliňák. Elmondta azt is, hogy pártja és az állítólagos szponzorok között semmilyen megállapodás nem létezik és Hanzel nem volt a Smer alapító tagja, hanem csupán „ismerőse volt egyik regionális megbízottunknak a trencséni kerületben“.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať Diskusia
Viac k osobe Bohumil HanzelJán FigeľJuraj ŠirokýRobert FicoRobert Kaliňák