SME: Fordulat a Smer körül

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, augusztus 23. (WEBNOVINY) – A Smer-SD finanszírozásával kapcsolatos botrányban a SME napilap szerint fordulat állhat be. „Az ügyészégen ugyanis jelentkezett egy párttag, aki elküldte azoknak a névjegyzékét, akik 2006-ban a pártot támogatták” – írja a SME napilap mai száma. A Smer-SD a 2006-os választásokon győzött, és Robert Ficoval az élen kormányt alakított. Az ügyészségen jelentkező személy három adományozó nevét és három összeget nevezett meg, amit a párt ajándékul kapott. „A kezdemémnyezés egy magánszemély részéről történt” – erősítette meg a lapnak Dušan Kováčik ügyész, aki aról is tájékoztatott, hogy már felvették a kappcsolatot a korrupcióellenes hivatallal, és megegyeztek a további lépésekben. Az ügyész a bejelentő nevét nem hozta nyilvánosságra, annyit viszont elmodott, hogy e héten vallomást tesz a nyomozók előtt is.

A SME napilap a Smer-SD pénzelésével kapcsolatban azt is tudni véli, hogy a Főügyészség ezen a héten adja át a különleges ügyészség számára azt a hangfelvételt, amelyen egy, a Smer-SD vezérére, Robert Ficóéra hasonlító hang azokról a szponzori támogatásokról beszél, amiket a 2002-es választások előtt, a hivatalos könyvelést megkerülve adtak a pártnak.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Dušan Kováčik