SNS: Štefanov nem nyújtja be lemondását

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať Diskusia
Štefanov
Foto: Ilustračné foto SITA

POZSONY március 10. (WEBNOVINY) – Igor Štefanov építésügyi és régiófejlesztési miniszter nem mond le, s nem tesz eleget Robert Fico kormányfő felszólításának. A Szlovák Nemzeti Párt felkéri Ivan Gašparovič köztársasági elnököt, hogy a kormányfő Štefanov leváltására tett esetleges javaslatát ne fogadja el. A SITA hírügynökséget erről tájékoztatta Ján Slota, az SNS elnöke.

Robert Fico kedden felszólította Igor Štefanov építésügyi és régiófejlesztési minisztert, hogy nyújtsa be lemondását. Tette ezt azt követően, hogy a számvevőszék (NKÚ) nyilvánosságra hozta, hogy a faliújságtender során 32 ezer eurót nem rendeltetésszerűen használtak fel. „Annak alapján, ami a jelentésben áll, a vele való találkozás során felszólítottam, hogy mondjon le” – jelentette be Fico a rögtönzött sajtótájékoztatón. Hozzátette: amennyiben a köztársasági elnök elfogadja a lemondást, javasolni fogja, hogy a tárcát július 1-jéig, a minisztérium megszűnéséig Ján Mikolaj SNS-es oktatási miniszter vezesse.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať Diskusia
Viac k osobe Igor ŠtefanovIvan GašparovičJán MikolajJán SlotaRobert Fico