Tomanová és Brocka a nyugdíjrendszerről

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY december 12. (WEBNOVINY – Viera Tomanová, volt munkaügyi miniszter és a SMER-SD parlamenti képviselője elismeri, hogy a nyugdíjrendszer jelenleg deformált, de nem azokkal a változásokkal, melyeket a Fico kormány idején a 2.nyugdíjpillérben eszközöltek. “ Deformált, de nem azokkal a változásokkal, melyeket mi tettünk,“ jelentette ki Tomanová az STV 5 perc múlva 12 c.vitaműsorában. Hozzátette, hogy ők csak olyan változásokat hajtottak végre, melyek a „polgárok hasznára voltak“. Szerinte idei tartoztak a rokkantnyugdíjak területén, a nemzeti-felszabadító harcokban résztvevők, az özvegyek vagy a politikai foglyok számára foganatosított változások . Visszautasította, hogy a rendszert azok a változások deformálták volna, melyeket a múltban a 2.pillérben eszközöltek. „A második pillér nem alfa és omega, mindig azon a véleményen leszek, hogy a kockázatot meg kell osztani. De az EÚ-ban az az irányzat, hogy az első pillérnek erősnek kell lennie, mivel az anyagi biztosítás alapja éppen az első pillérben nyugszik,“ mondta Tomanová. Csodálkozik főleg a KDH-án, hogy egyetértett az „üzlettel“, mellyel 2OO4-ben „privatizálták az öregséget“. Tomanová szerint a második pillérrel rendelkező nyugdíjrendszerek külföldön nem sikeresek.

Július Brocka a KDH képviselője azt a példát alkalmazta, mely szerint „öt gyermek jobban eltartja két nyugdíjas szülőjét, mint egy gyermek, ha neki kellene gonoskodnia mindkét szülőjéről“. A képviselő szerint ez a folyamatos pillér elve, tehát a dolgozó emberek ebbe fizetnek be és innen fizetik ki a nyugdíjakat. Tekintettel kell lenni a jelenlegi kockázatokra is. „A nyugdíjrendszer egész Európában változik, más országokban is, éppen azért, hogy a demográfiai fejlődés és a munkaerőpiac valamint a gazdasági ciklusok kockázatait megosszák,“ mondta Brocka, aki szerint éppen emiatt van Szlovákiában hárompilléres nyugdíjrendszer. „A takarékossági azért fontos, mert ha egyszerűen nem lesznek gyerekek, ha nem lesz aki hozzájáruljon szüleinek a nyugdíjához, akkor az embereknek maguk kell takarékosodniuk saját nyugdíjaikra,“ magyarázta.

Tomanová Brocka szavait hazugságnak és megtévesztésnek minősítette. „A nyugdíjrendszer egyedüli megoldása a teljes foglalkoztatottság, a nagyobb bérek, beleértve a minimálisat is, nagyobbak az elvonások és a nagyon jó családbarát politika“ véli a volt miniszter, aki szerint ide tartozik a lakás- és az egészségügyi politika is.

Brocka figyelmeztetett arra, hogy 15 év múlva 40 százalékkal több nyugdíjas lesz mint most és 9 százalékkal lesznek kevesebben azok, akik hozzájárulnak a nyugdíjakhoz

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Július BrockaViera Tomanová
Firmy a inštitúcie STV Slovenská televízia