Ugandában nincsenek szlovák áldozatok

Uganda výbuch
Foto: SITA/AP

POZSONY július 12. (WEBNOVINY) – A szlovák diplomácia eddigi információi szerint az ugandai Kampalában elkövetett két bombatámadás áldozatai között nincsenek szlovák polgárok. „A SZK nagykövetsége a szomszédos Kenyában közvetlenül a bombatámadások után tájékozódott a Kampalában lévő szlovák tiszteletbeli konzul révén is, aki megerősitette, hogy szlovák polgárok nem voltak az áldozatok között “ – mondta Peter Stano, a külügyminisztérium szóvivője.Az SZK KM regisztrációs nyomtatványa alapján egy szlovák nő tartózkodik Ugandában, de nem a fővárosban, hanem az ország más részében.

A bombarobbanás a főváros Kampala elővárosának két zsúfolt szórakozóhelyén történt, a támadásnak 64 áldozata és ugyanennyi sérültje van.Az áldozatok a helyi ragbi klub és az etióp étterem vendégei voltak, aki a tv.képernyőjén figyelték a dél-afrikai labdarugó vb döntőjét. Az Egyesült Államok kampalai nagykövetsége megerősitette, hogy a támadások során egy amerikai állampolgár is meghalt és legkevesebb hárman megsérültek. Az AP hirügynökség helyi riportere beszámolt arról, hogy a ragbi-klubban a robbanás után emberi fejet és lábakat találtak, ami annak bizonyitéka lehet, hogy a támadást önkéntes merénylő követte el.

(SITA)

Zdieľať Zdieľať na Facebooku Odoslať na WhatsApp Odoslať článok emailom