VÁLASZTÁSOK: Ifjak a választási részvételről

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Mladí sociálni demokrati
Foto: SITA/Ivan Fleischer

POZSONY május 17. (WEBNOVINY) – A SMER-SD és az ĽS-HZDS kormánypártok ifjúsági szervezetei felszólítják a lakosságot, de elsősorban a fiatalookat, hogy vegyenek részt a júniusi parlamenti választásokon.

„Felszólítunk minden fiatalt, hogy éljen választói jogával és válassza a neki leginkább megfelelő pártot“, mondta ma a két szervezet elnökségének együttes ülése után Andrej Kolesík, az Ifjú Szociáldemokraták elnöke. Szerinte két alternatíva közül választhatnak. Az egyik alternatíva a jobboldali individualizmus, „amely nyolc év alatt semmit sem tett a fiatalokért“, a másik a baloldali kabinet, amely támogatja a fiatalokat és az ifjú családokat. Jozef Božík, a Fiatalok Demokratikus Fórumának elnöke azt hangsúlyozta, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az ĽS-HZDS a lehető legjobb választási eredményt érjen el és ismét kormánypárt legyen. Hasonlóan nyilatkozott a SMER-SD címére Kolesík is.

Mindkét ifjúsági vezér elutasítja a magyar parlament által kilátásba helyezett kettős állampolgárságot. Véleményük szerint ez Szlovákia belső integritásába való beavatkozás lenne, ráadásul a javaslatot senki sem vitatta meg Szlovákiával, ezért radikalizálja a két ország közötti viszonyt és árt a két nemzet békés egymás mellett élésének. A Szlovákia területi integritására törő pártoknak – szerintük – semmi kereni valójuk nincs az eljövendő kormányban.

Azonos a véleményük az ĽS-HZDS és a SMER-SD ifjainak a Görögországnak nyújtandó segélyről. Szerintük nem lenne szabad politikailag visszaélni a kérdéssel, hanem korrekt módon kellene megvitatni. Véleményük szerint Szlovákiának az euróövezet felelősségteljes tagállamaként kell viselkednie.

A végéhez közeledő választási időszakot pozitívan értékelik, s úgy vélik, a kormánynak sikerült teljesítenie programnyilatkozatát.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Andrej KolesíkJozef Božik