ÁLLAMFŐ: Kevesebb minisztérium lesz

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Gašparovič

POZSONY január 28. (WEBNOVINY) – Július elsejével összevonják a mezőgazdasági és a környezetvédelmi, valamint a gazdasági és az építésügyi minisztériumot. A kormány karcsúsításáról rendelkező jogszabályt ma látta el kézjegyével Ivan Gašparovič köztársasági elnök – közölte a SITA hírügynökséggel az elnöki iroda. Az ide vonatkozó törvényt a parlament január 20-án fogadta el, vagyis egy nappal azután, hogy a kormány jóváhagyta.

Júliustól tehát összeházasodik a mezögazdasági és a környezetvédelmi tárca és az új neve a Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Régiófejlesztési Minisztériuma lesz. Egybe olvad a gazdasági és az építésügyi minisztérium is és a nevében benne lesz mindkét összetevő. A kormány a központi államapparátus karcsúsításától óriási megtakarítást vár, amit Robert Fico kormányfő évi 13,28 millió euróra becsül. A módosítás a júniusi választások eredményeként felálló kormányt már érinteni fogja.

A karcsúsítás változást hoz több minisztérium megnevezésében is. A kulturális minisztérium hatáskörébe kerül át az idegenforgalom, ami benne lesz a tárca nevében is. Az uniós alapok kezelése átkerül a kormányhivatal jogkörébe, az oktatásügyi minisztérium elnevezése pedig kibővül – az oktatásügy mellé odakerül a tudomány, a kutatás és a sport is.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Ivan GašparovičRobert Fico