ÁLLAMFŐ: Nem írta alá a törvényt

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY december 21. (WEBNOVINY) – Ivan Gašparovič köztársasági elnök ismét nem írta alá a köztévé és -rádió összevonásáról és a Szlovák Rádió és Televízió (RTS) létrehozásáról szóló törvényt, amelyet az elmúlt héten visszautalt a parlamentbe. A honatyák újra megvitatták a törvényt, de azt az államfő alapvető kifogásait figyelmen kívül hagyva fogadta el. A képviselők egyetértettek az összevont intézmény igazgatójának fizetésével kapcsolatos megjegyzéssel, s az eredetileg elfogadott kilencszeres havi átlagbér helyett csak a négyszeresét szavazták meg, ahogy azt az államfő javasolta. Ezen kívül még egy vétót figyelembe vettek, de a további 13-at nem.

A jogszabály az ismételt államfői vétó ellenére is hatályba lép, s a Szlovák Rádió és Televízió (RTS) ennek ellenére január elsején létrejön. Daniel Krajcer kulturális miniszter, akinek tárcája készítette elő a javaslatot, azzal indokolja a törvény szükségét, hogy amennyiben a köztévé továbbra is az eddigi formában működne, óriási gazdasági károk keletkeznének. Az új intézményt ideiglenesen a parlament elnöke, Richard Sulík által kinevezett ügyvezető igazgató irányítja januártól mindaddig, amíg a parlament nem választ az RTS élére új vezérigazgatót. A házelnök a Szlovák Rádió és a Szlovák Televízió vezérigazgatói, Miloslava Zemková és Štefan Nižňanský közül választhat.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Daniel KrajcerIvan GašparovičMiloslava ZemkováRichard SulíkŠtefan Nižňanský