AUTÓPÁLYA: 1500 embert bocsátanának el

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Doprastav
Foto: asb.sk

POZSONY június 17. (WEBNOVINY) – A két legnagyobb szlovákiai építő vállalat, a pozsonyi Doprastav Rt. és a zsolnai Váhostav-Sk Rt. ma bejelentette: amennyiben leállítják a PPP projekt keretében épülő Turócszentmárton (Martin) és Eperjes (Prešov) autópálya finanszírozását, tömeges elbocsátásra kényszerülnek. A Doprastav elnöke, Dušan Mráz kijelentette: a cég úgy tervezi, hogy a hónap végéig a 3200 alkalmazottja közül ezret elbocsát. A Váhostav vezérigazgatója, Ján Kato úgy nyilatkozott, hogy az ő esetükben mintegy ütszáz embert kellene elküldeni az 1800-as összlétszámból.

A Doprastav és a Váhostav vezetője megjegyezte: amennyiben mégiscsak megvalósítanák a PPP-projektek első szakaszát, a munkásokat nem fenyegetné az elbocsátás veszélye, ellenkezőleg: továbbiakat vennének föl. A Doprastav és a Váhostav is egy nemzetközi konzorcium tagja, amely a PPP projekt keretében épülő Turócszentmárton és Eperjes közti mintegy 75 km hosszú pályaszakaszt építi. A projekt finanszírozása lezárásának időpontját a közlekedési minisztérium a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) történt megegyezés értelmében június 11-ről június 30-ra halasztotta.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Dušan Mráz