AZEN: Kramplová lett az alelnök

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Zdenka Kramplová

POZSONY március 9. (WEBNOVINY) – Zdenka Kramplová parlamenti képviselő belépett a Nemzetek Európája Szövetségbe (AZEN), melynek elnöke volt pártbéli társa az ĽS-HZDS-ből, Milan Urbáni. Belépésével Kramplová a párt alelnöke lett. „Ő lett a párt első hölgye“ – mondta mai sajtótájékoztatóján Milan Urbáni. Kramplová számára a belépés az AZEN-be új kihívást jelent új célokkal. Pártja szerinte olyan társadalmi rendellenességeket akar megoldani, melyeket nem sikerült felszámolni ebben a választási ciklusban sem. Kramplová szerint pártja tagsága nagy erővel és lendülettel rendelkezik, ezért biztosra veszi, hogy a júniusi parlamenti választásokon sikerül átlépniük az öt százalékos küszöböt és bejutnak a törvényhozásba.

Zdenka Kramplová a múlt század 90-es éveiben volt külügyminiszter és rövid ideig kanadai nagykövet is. A jelenlegi kormányban egy ideig ő volt a mezőgazdasági miniszter. Ebben a választási időszakban is az ĽS-HZDS listáján került a parlamentbe, de 2009-ben távozott pártjából, melynek a központi titkára volt. Ezt a tisztségét a 2008-as rendkívüli kongresszus után hagyta el, az úgynevezett nejlontáskás botrány után.

Az AZEN úgy érzi, javítani kell a viszonyt a kisebbségekkel, képviselőjelöltjei listáján ezért több kisebbség képviselői is helyet kapnak. Urbáni szerint lesznek a listájukon romák, magyarok, szerbek, horvátok, ruszinok és bolgárok is. A lista teljes lesz, tehát 150 képviselőjelöltet állítanak. Az elnök hangsúlyozta, hogy sikerült összegyűjteniük olyan bölcs embereket, akik nem a saját meggazdagodásuk és a tenderek miatt szeretnének bejutni a nagypolitikába, hanem azért, hogy felemeljék az életszínvonalat Szlovákiában.

A választások után az AZEN szeretné meghonosítani az internetes szavazást. Urbáni szerint Szlovákiában csökken a részvétel a választásokon, de az elektronikus szavazás visszafordíthatná ezt a jelenséget.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Milan UrbániZdenka Kramplová