CSK: Nem az ellenzék ad parlamenti elnököt

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Petr Nečas
Petr Nečas Foto: SITA/AP

PRÁGA június 21. (WEBNVOINY/MEDIAFAX) – A születőben levő új cseh kormánykoalíció politikai pártjai nem adják a képviselőház elnöki posztját az erre igényt tartó ČSSD-nek. A tisztséget az ODS kapja, s minden jel arra utal, hogy a Polgári Demokrata Párt új alelnöke, Miroslava Němcová lesz a törvényhozás alsó házának elnöke. Jelölését a tisztségre támogatja Petr Nečas, az ODS új elnöke is. A koalíciót alkotó másik két párt, Karl Schwarzenberg TOP 09-e és Radek John Közügyek (VV) nevű pártjának vezetőivel folytatott megbeszélései után Nečas arról tájékoztatott, hogy az új parlamentnek három alelnöke lesz – egy a TOP 09-ből, egy a VV-ből és egy alelnöki posztot kapnak a szociáldemokraták. A kommunisták, akik szintén fenték a fogukat a parlament alelnöki tisztségére, nem kapnak semmit.

A szociáldemokraták nem értenek egyet a parlamenti tisztségek ilyen elosztásával. „Sajnálom, hogy nem sikerül meghonosítani azt a szokást, hogy a képviselőház elnöki posztját a legerősebb ellenzéki párt kapja meg. Mi szavatoltuk, hogy a jövőben hasonlóan cselekednénk“, mondta a Mediafax hírügynökségnek Lubomír Zaoralek, a ČSSD alelnöke, akit a párt az elnöki posztra jelölt. Igaz, hogy a májusi választásokon a ČSSD kapta a legtöbb szavazatot, mivel azonban nem volt képes kormányt felállítani, ellenzékbe vonul.

Az alakulóban levő kormánykoalícióból kiszivárgó információk szerint a parlamentet csupa nők vezetnék. Němcová mellett, aminek az elnöki tisztségbe való jelölése több mint valószínű, a VV képviseletéebn Kateřina Klasnová, a TOP 09 képviseletében pedig Vlasta Parkanová lesz alelnök. A VV már jóváhagyta Klasnová jelölését, a TOP 09 frakciója még tárgyalni fog Parkanováról, de megválasztása nem kétséges.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Lubomír ZaorálekMiroslava NěmcováPetr NečasRadek JohnVlasta Parkanová