DZURINDA: Az elektronikus útdíj-rendszer rossz

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Dzurinda
Foto: Ilustračné foto SITA/Tomáš Benedikovič

POZSONY január 24. (WEBNOVINY) – Mikuláš Dzurinda SDKÚ-DS-elnök szerint az elektronikus útdíj-rendszer nem csak rossz, hanem túlságosan drága és túlságosan előnytelen is. A Szlovák Televízió vasárnap déli vitaműsorában Dzurinda kijelentette, hogy mindaz, ami az útdíjjal történt, alaposan megkárosította Szlovákia lakosságát. „Az egyedüli, akinek ebből haszna származik, az a cég, amelyről Pozsonyban már régóta a verebek is azt csiripelik, hogy a vezetői a SMER mecénásai“ mondta Dzurinda.

Vladimír Mečiar, a ĽS-HZDS elnöke erre azt válaszolta, hogy ha már Dzurinda felhozta a céget, amelyet senki nem akar megnevezni, akkor ő a következőkre emlékeztet: Amikor maguk voltak kormányon, nagyon jó dolguk volt a cég vezetőinek. Ők ugyanis – a nyereség nevében – csupán váltogatják a politikusokat. A műsorvezető kérdésére, hogy melyik cégre gondol, Mečiar azt válaszolta, hogy arra, amelyet Dzurinda emleget.

Dzurinda a műsorban azt állította, hogy az útdíj-rendszer veszteséges lesz, mert ha leszámítjuk az erre az évre tervezett 180 milliós nyereségből azt az összeget, amelyet a rendszert működtető cég tesz zsebre és ha összehasonlítjuk a múltbéli matrica-rendszerrel, az ő számításai szerint a „tiszta veszteség“ eléri az 54 millió eurót.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Mikuláš DzurindaVladimír Mečiar