Elfogták a ketaminost

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Autobus
autobus, zastávka Foto: pluska.sk

POZSONY január 28. (WEBNOVINY) –A ketaminos támadásokkal gyanúsított Jozef B. taxisofőr már vizsgálati fogságban van. A pozsonyi első városkerületi bíróság döntött az ügyben. Pavol Adamčik, a pozsonyi kerületi bíróság szóvivőjének tájékoztatása szerint a bíróság azért látta indokoltnak a vizsgálati fogságot, hogy a gyanúsított ne folytathassa tovább a fiatal lányokat és szüleiket rettegésben tartó cselekedeteit. A Jozef B. elleni vád rablótámadás és többszörös nemi erőszak elkövetése. A gyanúsított panaszt emelt a járási bíróság hatázozata ellen, amit a kerületi bíróság fog tárgyalni.

Az elmúlt év augusztusának felétől a rendőrség négy azonos kivitelezésű esetet tart nyilván, melyeknek közös nevezője a sértettek szervezetében talált ketamín – tájékoztatta a SITA hírügynökséget Tatiana Kurucová fővárosi rendőrségi szóvivő. Tárgyát képezi a vizsgálatnak az is, hogy egy vagy több támadó követte-e el a bűncselekményeket. Az áldozat három fiatal nő, sőt, a legutóbbi esetben egy kilenc éves kislány volt.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Jozef B.