HÍD: Közös szlovák-magyar alapot javasol

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Rudolf Chmel
Rudolf Chmel Foto: SITA/Ľudovít Vaniher

POZSONY március 15. (WEBNOVINY) – Közös szlovák-magyar alap létrehozását javasolja a Híd.

Ennek célja, hogy tiszteletteljesen leküzdjék azokat a különbségeket, amelyek megosztják a két nemzetet, s ellenkezőleg, támogassák, ami összeköti a szlovákokat és a magyarokat. Amint azt Rudolf Chmel, a párt alelnöke elmondta a mai sajtótájékoztatón, szeretnék, ha javulnának a nem éppen túl jó szlovák-magyar kapcsolatok. Ebből az alapból támogatnák azokat a projekteket, amelyek a szlovák-magyar megértést szorgalmaznák.

Chmel szerint az alapból támogatnák a fiatalokkal, a kétnyelvű iskolákkal kapcsolatos projekteket, valamint a szlovák és magyar fiatalok találkozóit és csereakcióit, valamint a művelődési, tudományos, kulturális és művészi téren kifejtett közös tevékenységet. Ugyanebből az alapból segítheti a szlovákok magyar nyelvű, a magyarok szlovák nyelvű oktatását.

Chmel azt szeretné, hogy az alap támogassa a kulcsfontosságú időszakokra vonatkozó történelmi kutatást, a közös múltat felelevenítő emlékművek felújítását. Az említett alapból a magyarországi szlovákokat és a szlovákiai magyarokat is segíthetik.

Az alapot kezdetben a Szlovák és a Magyar Köztársaság állami költségvetéséből finanszíroznák – mindkét fél egy-két millió eurót utalhatna át az alapba.

Később ajándékok révén is finanszírozhatnák a közös alapot.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Rudolf Chmel