Ján Slota maradt a nemzetiek elnöke

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

RÓZSAHEGY-RUŽOMBEROK szeptember 25. (WEBNOVINY) – Az SNS XVII. kongresszusának küldöttei ismét Ján Slotát választották a párt elnökévé, miután 180-an szavaztak mellette, Anna Belousovová 45, Dušan Švantner 40 és Tibor Šafárik 6 szavazatot kapott. Összesen 27O szavazólapot adtak ki. A SITA hírügynökséget erről a tárgyalóteremből a kongresszusi küldöttek tájékoztatták. A hivatalos eredményeket még nem tették közzé.Az elnököt az alapszabályzatnak megfelelően nyilvános szavazással választották meg. A nyilvános voksolás mellett 159 küldött szavazott.

Ján Slota 1953.9.14-én született Lietavská Lúčkán. Tanulmányait a kassai Műszaki Főiskola Bányászati Karán 1977-ben fejezte be, mérnöki címet szerzett. Bányatechnikusként dolgozott a privigyei Bányaépítő Vállalatban. 1981 és 199O között a Prefmonta Bratislava nemzeti vállalat speciális részlegének vezetője volt. 1989 után kapcsolódott be a politikai életbe.

Slota a felújított SNS alapító tagjai közé tartozik. . 1990-ben a Szövetségi Gyűlés képviselője lett a szlovák Nemzeti Párt színeiben. 1992-ben a SZNT képviselőjévé választották. Az SNS elnökévé másodszor 2OO3. május 31-én választották meg.

Ján Slota 2004 novembere óta harmadszor nős. Három felnőtt fia van, Marek, Pavol és Ján, és egy lány, Sofia apja.

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Anna BelousovováJán SlotaSlota
Firmy a inštitúcie SNS Slovenská národná strana