Kell a kölcsön az egyetemistáknak

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

ISKOLAÜGY: Kell a kölcsön az egyetemistáknak

Jelenleg az egyetemi hallgatók többsége a lehetséges maximális 1 327 eurós hitelt igényli. Az előző években a legmagasabb támogatásra a jelenlegi kérelmezőknek csupán egynegyede tartott igényt.

POZSONY (BRATISLAVA) augusztus 26 (WEB-NOVINY) – A Diákhitel-alap a tavalyi évhez viszonyítva nagyobb érdeklődést tapasztal a hitelek iránt. Tavaly június 15-ig kb. 150 igénylő jelentkezett, az idén augusztus végéig már 180. Míg tavaly a hallgatóknak már a nyári szünet kezdete előtt be kellett adniuk kérvényüket, addig az idén ezt október 10-ig tehetik meg. Az Alap főleg a tanév kezdetekor számít nagyobb érdeklődésre. „A hallgatók gyakran csak a beiratkozás után döbbennek rá, hogy tanulmányaik pénzbe kerülnek”- mondta a SITA hírügynökségnek a DKA (ŠPF) igazgatója, Ľubomír Zburín.

A DKA Tanácsának elnöke, Daniela Kráľovičová a Nemzeti Tanács Iskolaügyi Bizottságának mai ülésén elmondta, hogy az érdeklődés komolyabb csökkenését két évvel ezelőtt tapasztalták. Ennek több oka volt. Egyrészt a hallgatók szociális ösztöndíjat kaptak, másrészt a nehéz gazdasági helyzetben nem mertek eladósodni.

Zburina szerint a hitelek most tapasztalható fellendülését az egyetemek aktivitása is előidézhette. „Viszonylag sok egyetem feltünteti a tanulás költségeit az illető tanévben, és ezt a hallgatók is tudatosítják.” Az igazgató összefüggést lát a megjelentetett adatok és az igényelt támogatás nagysága között. Jelenleg az egyetemi hallgatók többsége a lehetséges maximális 1 327 eurós hitelt igényli. Az előző években a legmagasabb támogatásra a jelenlegi kérelmezőknek csupán egynegyede tartott igényt.

(SITA)

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Ľubomír Zburín