KOALÍCIÓ: Az alkotmányos tisztviselők fizetése

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, szeptember 15. (WEBNOVINY) – Az alkotmányos tisztviselők fizetését tíz szálékkal kellene csökkenteni. Iveta Radičová kormányfő szerint ilyen egyezség van érvényben a koalíción belül, bár a Koalíciós Tanács mai tanácsozása után nem tettek közzé részleteket. Újságírók előtt kijelentette, hogy a fizetéscsökkentés mind a 2600 alkotmányos tisztviselőt, így a bírói testületet is érinteni fogja. A pénzügyminisztérium még számításokat végez a különböző típusú tisztviselői fizetésekkel kapcsolatban. „Kétfajta javaslatunk van. Azt biztosan állíthatom, hogy mindkét változat legalább 10 százalékos fizetéscsökkentéssel jár” jelentette ki Radičová.

A koalíciós partnerek egyetértettek a Most-Híd képvieslőinek javaslatával, akik a földalap vezetői helyére a korábbi államtitkárt, Eva Šimkovát javasolták. Ezt a funkciót 2002 és 2006 között is ő töltötte be, akkor még az ANO javaslatára. Az exigazgató, František Hideghéty a média nyomására lemondott jelöltségéről, mondván, hogy sem magát, sem pedig a családját nem áll érdekében kitenni a zaklatásnak.

Radičová azt is elmondta, hogy a nyelvtörvény novellájának többféle változatát terjesztik a parlament elé megvitatásra. „A széles vita útját választottuk, amibe a polgárok is bekapcsolódhatnak, és a vitától függően választunk az alternatívák közül” – tájékoztatott a kormányfő. Az egyik alternatíva a pénzbüntetések bevezetése, a másik a döntési lehetőség a pénzbírságról. Az állampogársági törvény is a parlamet elé kerül, szintén két változatban. Radičová ezzel kapcsoltaban is nyilvános vitát vár.

A Most-Híd javaslatát a tárca nélküli miniszteri poszt létrehozására – aki átmenetileg átvette volna a környeuetvédelmi kompetenciák jelentős részét – elvetették, a kompetenciát a földművelésügyi államtitkárra ruházták. Bugár Béla egyelőre nem hozta nyilvánosságra jelöltjük nevét a környezetvédelmi miniszteri funkcióba.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe František HideghétyIveta Radičová