KOSZOVÓ: Nem a párbeszédre a szerbekkel

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

PRISTINA, november 1. – Koszovó nem áll készen a párbeszédre a szerbekkel, mondta hétfőn Jakup Krasniqi. Pristina álláspontja összefüggésben van azzal a törékeny politikai helyzettel, amelyet Fatmir Sejdiu államfő lemondása idézett elő – mondta az elnököt helyettesítő Krasniqi, aki szerint az Európai Unió közvetítésével tető alá hozott párbeszéd megkezdését el kell halasztani 2011. februárja utáni időszakra. Akkor tartják Koszovóban az előrehozott parlamenti választásokat, amely után feláll az új kormány, a parlament és megválasztják az elnököt is.

Egyesek szerint elképzelhető, hogy hamarabb járulhatnak urnákhoz a koszovói választók, kedden ugyanis bizalmi szavazást tartanak a pristinai parlamentben Hashim Thaci kisebbségi kormányáról.

Vuk Jeremic szerb külügyminiszter pénteken közölte, Belgrád bármikor kész a tárgyalások megkezdésére. Szerbiát a nemzetközi közösség, elsősorban az Európai Unió kényszerítette a párbeszéd elfogadására. Az államok megállapodása szerint a tárgyalások szeptemberben kezdődtek volna azokról a problémás kérdésekről, amelyeket Koszovó azzal idézett elő, hogy 2008-ban egyoldalúan kinyilvánította függetlenségét, s amelyet Szerbia nem ismer el. A koszovói államfő lemondása azonban keresztülhúzta a tárgyalási szándékot. Fatmir Sejdiu azért mondott le, mert az alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősítette, hogy az államfő egyben a kormányzó Demokratikus Liga elnöke is.

SITA/AFP

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Fatmir SejdiuHashim ThaciVuk Jeremič