LENGYELORSZÁG: Medvegyev meghívta Komorowskit

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Medvedev
Foto: SITA, AP

VARSÓ április 19. (WEBNOVINY) – Bronislaw Komorowski ügyvezető lengyel államfő a fasizmus felett aratott győzelem 65. évfordulójára Moszkvába látogat. A Vörös-téren sorra kerülő ünnepségekre Dmitrij Medvegyev orosz államelnök hívta meg, aki a világhatalmak egyik kevés vezetőinek egyikeként részt vett az elhunyt lengyel államfő Lech Kaczynski és felesége Mária krakkói temetésén. Komorowski szóvivője vasárnap megerősítette, hogy a lengyel országgyűlés elnöke május 9-én repül Oroszországba, ahová eredetileg Kaczynskinak kellett volna utaznia.

Az, hogy Kaczynski részt vesz-e az ünnepségen, nem volt tisztázott, az elhunyt elnök nem jelezte, hogy elfogadja-e az orosz meghívást. Döntését Katynból visszatérve kellett volna bejelentenie, ahol az NKVD által ott meggyilkolt 20 ezer lengyel emlékének akart tisztelegni. Kaczynski és kíséretének további 95 tagja életét vesztette a Szmolenszk mellett történt repülőszerencsétlenségben.

A májusi ünnepségekre az oroszok az ellentmondásos Wojciech Jaruzelski lengyel tábornokot is meghívták, aki aktív részvevője volt a Hitler-ellenes harcoknak. A meghívottak listáján van Lech Walesa, a lengyel kommunistaellenes harc hőse, aki épp Jaruzelski ellen küzdött.

SITA/AFP

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Bronislaw KomorowskiLech KaczynskiLech WalesaWojciech Jaruzelski