MESEŽNIKOV: Pozsony a jobboldal bástyája marad

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, november 28. – 20 év után nem jobboldali polgármester került Pozsony élére, ennek ellenére a jobboldal nem veszítette el pozícióját a fővárosban – állítja Grigorij Mesežnikov politológus. A jobboldali jelöltek, Magda Vášáryová és Ján Budaj együttesen több szavazatot szereztek, mint Milan Ftáčnik – jegyezte meg a politológus.

A független Milan Ftáčnik 59 457 szavazatot kapott. Második helyen Magdaléna Vášáryová végzett 40 438 szavazattal. Harmadik lett Ján Budaj, akire 23 813 választó szavazott.

A 45 fős városi képviselő testületben a jobboldali SDKÚ-DS, SaS, KDH, MOST-HÍD és az OKS alkotta koalíció szerezte meg a többséget, összesen 30 mandátumot. A SMER-SD, SZS, SNS, SF és a HZD koalíciója 8, a Zöldek Pártja 2, a függetlenek és egyéb kisebb pártok 5 mandátumot szereztek.

Mesežnikov emlékeztetett, Ftáčnik a győzelem bejelentése után azt mondta, valamennyi pozsonyi polgármestere kíván lenni, azoké is, akik nem rá szavaztak. Ez azt jelenti, hogy meg kell szabadulnia a Smer-SD-től, amely saját érdemként tünteti majd fel Ftáčnik győzelmét. „A Smer rajta keresztül kívánja majd megvalósítani terveit Pozsonyban, nem lesz azonban könnyű dolga, hiszen a képviselő testületet nem tudta megszerezni“ – tette hozzá Mesežnikov. Minden attól függ, sikerül-e megőriznie Ftáčniknak azt a pragmatikus, konfliktus kerülő magatartását, amely jellemezte Pozsony-Ligetfalu élén.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Grigorij MesežnikovJán BudajMagdaléna VášáryováMilan Ftáčnik