NÉMETORSZÁG: Audrey Hepburn bélyegeken – árverés

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, október 17. (WEBNOVINY) – Különleges és értékes, Audrey Hepburnt ábrázoló bélyegek kerültek kalapács alá Berlinben, és 430 ezer euróért keltek el. Az elárverezett íven tíz postai bélyeg volt, melyeken a világhírű színésznő a Római vakáció (1953) vagy a Reggeli Tiffanynál (1961) című filmek szerepeiben látható, az utóbbi bélyegen cigarettával a szájában. Sean Ferrer, a színésznő fia egyetértett azzal, hogy a bélyegeket charitatív célra elárverezzék. A bevétel kétharmada az Audrey Hepburn Gyermekalap számlájára, a maradék összeg pedig az UNICEF számlájára kerül.

A bélyegeket 2001-ben a német posta 14 millió darabban bocsátotta ki, a klasszikus filmek sztárjait ábrázoló sorozat keretében. A bélyegek árusításához azonban a színésznő fia nem járult hozzá, mivel szerinte azok édesanyját nem az eredeti filmkockának megfelelően ábrázolták. A posta ezt követően az összes ívet bezúzta. „Az eredeti képen ugyanis Hepburn szájában szemüvegszár volt, de a negatívot megváltoztatták, és cigarettát tettek a helyére” – magyarázta az AP ügynökségnek Sean Ferrer. Csak két ív bélyeget mentettek meg abból a sorozatból, egyet a postai archívum, egyet pedig a német postamúzeum számára, kettő peig elveszett. Az elmúlt hat évben az eltűnt bélyegek közül hatot elárvereztek.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Audrey Hepburn