NT: Nem lesz többé 13. meg 14. fizetés a parlamentben

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY január 30. (WEBNOVINY) – A Nemzeti Tanács hivalának alkalmazottai az előző vezetés idején évente kétszer kaptak a fizetésük 140 százalékának megfelelő jutalmat. „Én ezt 13. és 14. fizetésnek nevezném. A jutalom magassága júniusban 100 százalékos, decemberben 140 százalékos volt“, mondta a SITA hírügynökségnek Michal Nižňan (SaS), a parlament hivatalának vezetője. A mindenkit érintő jutalmazást eltörölte és csökkentette a jutalmakra szánt pénzmennyiséget is.

Az elmúlt év decemberében Nižňan 80 százalékra csökkentette a jutalmak összegét, de ezúttal már nem kapott minden alkalmazott. „Közöltem az egyes részlegek igazgatóival, értékeljék beosztottjainak munkáját és annak alapján osszák szét a rendelkezésére álló összeget. Ha valaki olyan teljesítményt nyújtott, mintha kettő helyett dolgozott volna, az kapjon többet, ám aki szinte semmit sem csinált, attól akár meg is válhatunk“, körvonalazta értékelési mechanizmusát Nižňan. Beismerte, hogy sokan háborogtak, mert hozzá voltak szokva a 120 – 140 százalékos jutalmakhoz.

A bőkezű jutalmazást elsősorban az tette lehetővé, hogy nem volt betöltve minden állás, de a hivatal ezekre is megkapta a kiszabható bér 80 százalékát, amit a meglévő alkalmazottak között osztottak el. „A közigazgatásban ez így működik. Csakhogy én az eddigi 451 munkahelyet leszűkítem 386-ra, így tehát kevesebb pénzt kapok a bérekre az állami költségvetésből“ – fűzte hozzá.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Michal Nižňan