OLIMPIA: Londonban megkezdődött a visszaszámlálás

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

LONDON, július 27. – Napra pontosan két év múlva kezdődik Londonban a 30. Nyári Olimpiai Játékok. Ebből az alkalomból kedden több rendezvény is foglalkozott Nagy Britannia fővárosában az olimpiára való felkészüléssel. A londoni olimpia szerényebb lesz, mint a pekingi volt. A szervezők elsődleges célja, hogy olyan sportlétesítményeket építsenek, amelyeket a játékok után is ki tudnak használni. Az építkezésekkel ráadásul revitalizálnák London egyik legelhanyagoltabb részét, így tehát az olimpia több szempontból is hasznos lehet a városnak.

2012. július 27-re minden készen áll majd – mondta Paul Deighton a szervező bizottság végrehajtó igazgatója. Egyes sportlétesítményeket már ki is próbáltak, Michael Johnson, a legendás atléta a központi olimpiai stadion befejezés előtt álló futópályáját, a kerékpáros Chris Hoy pedig a Veloparkot, amelynek tervezésében ő maga is közreműködött.

SITA,AFP

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Michael Johnson