PARLAMENT: A SMER-SD nem tudja, hogy nyisson vitát

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Milan Hort
Milan Hort Foto: SITA/Nina Bednáriková

POZSONY február 17. (WEBNOVINY) – A SMER-SD több mint két hét elteltével sem tudja, hogyan lásson hozzá a parlamenti vita kezdeményezéséhez az SDKÚ-DS finanszírozásáról. Robert Fico január utolsó hetében vetette fel annak a lehetőségét, hogy az SDKÚ-SD áttekinthetetlen finanszorása miatt esetleg le kellene váltani Milan Hort parlamenti alelnököt, aki egyúttal az SDKÚ-DS alelnöke is.

„Eddig még nem láttunk hozzá az aláírások gyűjtéséhez a parlament rendkívüli ülésének összehívására“ – közölte a SITA hírügynökséggel Jana Laššáková, a SMER-SD parlamenti frakciójának helyettes vezetője. Miroslav Číž frakcióvezető szerint annak, hogy a politikai pártok finanszírozásáról külön ülésen tanácskozzanak, vannak támogatói és ellenzői is. „Konkrét elképzelésünk még nincs, de a tárgyalások folynak a kérdésről“ – magyarázta Číž.

Azon kívül, hogy rendkívüli ülést hívjanak össze, megvan a lehetősége annak is, hogy a koalíció szorgalmazza Mikuláš Dzurinda pártja finanszírozásának napirendre vételét a parlament márciusi ülésén. Megfontolandó az is, hogy a törvényhozás pénzügyi és költségvetési bizottsága, vagy egy erre a célra felállított különbizottság foglalkozzon-e kérdéssel. Jozef Burian(SMER-SD), a pénzügyi bizottság elnöke szerint ha a plénum kikéri az ő bizottságának a véleményét, kénytelenek lesznek foglalkozni az SDKÚ-DS pénzügyeivel. „Nem tudom előre megmondani, melyik megoldást választjuk, de sokkal okosabbak leszünk, ha megismerjük az egyes pártok gazdálkodásáról szóló évzáró jelentéseket.

Az SDKÚ-DS frakcióvezetője, Stanislav Janiš szerint pártja kész megvitatni a pártok finanszírozását a törvényhozásban. „A SMER felfújt egy hatalmas buborékot, most meg behúzta a farkát. Úgy vélem, hogy a médiumokban is megszellőztetett néhány információ kiszivárgása óta a SMER-nek is megvan a maga baja. Fico pártját utolérte a saját taktikája. Beindított egy játékot, amelyben saját magát őröli fel“- mondta Janiš, akinek a véleménye szerint ha rendkívüli ülésre kerül sor, akkor szivesen megvitatják az ĽS-HZDS és az SNS finanszírozását, az Interblue Group és az Ibertax ügyét, vagy a SMER-be beolvadt SDĽ korábbi finanszírozását is.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Jana LaššákováMikuláš DzurindaMilan HortMiroslav ČížRobert FicoStanislav Janiš