POZSONY: A Matica tiltakozik a szoboráthelyezés miatt

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, március 3. (WEBNOVINY) – A Matica slovenská tiltakozik Ľudovít Štúr és társainak szoborcsoportja helyére Mária-Terézia szobrát állítsák – áll a Matica elnökének, Mariána Tkáčnak a mai nyilatkozatában.

A MS elnöke szerint a szoborcsoport az egyetlen méltó emléke a szlovák történelem kiemelkedő alakjának a szlovák fővárosban. A Duna-parton álló Štúr-szobor ráadásul természetes része Pozsony látképének immár csaknem fél évszázada. „Azok az érvek, hogy az akkori Koronázó-téren leleplezett Mária-Terézia-szobor avatásán maga Ferenc József is részt vett és a New York Times is írt róla, nem elegendők” – áll Tkáč állásfoglalásában. Szerinte ezek az érvek azt az ideológiai törekvést támasztják alá, hogy Pozsonyból, a korabeli háromnyelvá provinciális városból, a jelenlegi szlovák fővárosból a magyar–szlovák szövetség jelképét hozzák létre.

Tkáč szerint az SNS-nek nincs kifogása a felvilágosult uralkodónő személye ellen, ellenkezőleg, meggyőződésük, hogy a fővárosban ott lenne a helye más uralkodók és királyok szobrénak is, de a nemzeti hősükének is a helyükön kell maradniuk.

Mária Terézia szobra 1897–1921 között állt a mostani Štúr-téren, amikor aztán a monarchia ellenzői ledöntötték. Ľudovít Štúr szobrát az óvárosi polgármester, Tána Rosová szerint a Szabadság-térre szerették volna áthelyezni.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Ľudovít ŠtúrMária Terézia