POZSONY: Gate to Bratislava központ Bécsben

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Bratislava, letecký pohľad
Foto: SITA/Tomáš Benedikovič

POZSONY, július 15. (WEBNOVINY) – Megnyílt a Gate to Bratislava, Pozsony első tájékoztatási központja Bécsben. A központ az új, 6,5 millió eurós befektetéssel épült Vienna City kikötő részeként létesült. Az új központ ingyenes információkat nyújt, és propagációs anyagokon keresztül tájékoztatást ad a Pozsonyban sorra kerülő kulturális eseményekről, melyekre az érdeklődők ott helyben megvehetik a belépőjegyet is. A központ ezenkívül maga is rendszeresen szervez majd különböző kulturális és művelődési akciókat, vitákat, találkozókat.

„Egy kissé olyan ez, mintha egy kihelyezett pozsonyi munkahely lenne. Elképzelésünk az, hogy Pozsonyt érdekessé tegyük a turisták szemében, hogy a várost ne csak átutazás vagy egynapos kirándulás céljából keressék fel. Ezért az érdeklődők számára projektek, szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek egész sorát kínáljuk, hogy minél több időt töltsenek városunkban” – mondta Andrej Ďurkovský, Pozsony főpolgármestere.

Az infocentrumban naponta két-három ember áll a látogatók rendelkezésére, de szükség esetén számukat növelni fogják. A központot magán tőkéből működtetik, a szlovák fővárosnak nem kerül pénzébe, Pozsony csupán a szórólapokat, a különféle tájékoztató füzeteket szállítja. Michael Häupl, Bécs polgármestere szerint az új kikötő a két főváros barátságának jelképe, és egyúttal mindenkit meghívott Pozsonyba.

Az új épületbe a Franz Josef sétányról vezet az út, ahonnan lépcsőkön és felvonóval is le lehet jutni a vízhez – ott horgonyoz a Twin City Liner és a BlueDanube többi hajója. Maga az épület 126 méter hosszú, 17 méter széles és 13 méter magas, s 8 méterrel ér a víz fölé. Építéséhez 750 négyzetméter üveget és 300 tonna acélt használtak fel. Évente 20 ezer utasra számítanak.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Andrej Ďurkovský