RADIČOVÁ: Lukáčnak tájékoztatni kell a rendőrséget

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY augusztus 29. (WEBNOVINY) – Iveta Radičová kormányfő elvárja, hogy Vincent Lukáč (SNS) képviselő a maffiával való kapcsolatáról, amelyekről a sajtónak nyilatkozott, tájékoztatja a bűnügyi szerveket. A miniszterelnök asszony ma megismételte: a képviselő azon kijelentései, hogy barátságban áll a maffiával, elfogadhatatlanok. A kormányfő megjegyezte: sajnálja, hogy a képviselőnek felgyújtották az autóját, s az esetet ki kell vizsgálni, de ez és a maffiával kapcsolatos kijelentései két különböző dolog. Az ugyan, hogy a képviselő visszadja-e a mandátumát, nem tartozik a hatáskörébe, de úgy érzi, állást kellett foglalnia a képviselő kijelentéseivel kapcsolatosan.

Lukáč a SITA hírügynökségnek elküldött állásfoglalásában azt állítja, hogy „néhány kijelentését az újságírók szándékosan másként értelmeztek, mint ahogy azt mondtam“. Lukáč azzal védekezik: a politikusok és az újságírók nem lehetnek olyan vakok, hogy ne vegyék észre: a maffiával való kapcsolatáról ironikusan beszélt. „Leginkább az lepett meg, hogy a bulvárlapnak adott nyilatkozatomat, amit viccnek szántam, úgy értelmezik és elemzik, mintha az a valóságot, a valós emberi kapcsolataimat tükrözné egy olyan embercsoporttal, amelyet maffiának hívnak. Sőt, egyesek úgy fogták fel, hogy én csodálom ezt az embercsoportot. Ezt pedig egyenesen visszautasítom!” – írta Lukáč a SITA hírügynökségnek elküldött állásfoglalásában.

Mint Lukáč a SITA hírügynökségnek elmondta: a képviselői mandátumától nem hajlandó megválni, azt viszont jelezte, hogy átvilágítást kér, hogy tisztázza ártatlanságát.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Iveta RadičováVincent Lukáč