SaS: A kampányban nem lesznek celebek

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Sulík

POZSONY február 19. (WEBNOVINY) – A Szabadaság és Sziolidaritás választási kampányának súlypontja nem az elektronikus és írott sajtóban lesz. „Korlátozott költségvetéssel rendelkezünk, hisz bennünket politikai pártként nem az állami költségvetés finanszíroz. Ez azt jelenti, hogy nincsenek millióink a mediális kampányra“ – jelentette ki ma újságírók előtt Juraj Miškov, a párt alelnöke. Az SaS ma mutatta be a sajtó képviselőnek választási programját. Miškov szerint pártja a kampányban inkább az óriásplakátokra szorítkozik. „A mi kampányunkban nem lesznek celebek, nem lesz Schiffer, mert nekünk ilyesmire nincs pénzünk. Választóink rokonszenvét mi ötletekkel, eszmékkel szeretnénk elnyerni személyes találkozókon“ – mondotta Miškov, aki szerint programjukból mindig olyan szeletet vesznek majd elő, amely az adott találkozó részvevői számára a legvonzóbb lehet.

Richard Sulík, az SaS elnöke bemutatta azt a korongot, amely azt szemlélteti, hogyan emelkedhet a családok tiszta jövedelme az ún. „járulék-bónusz“ bevezetése után. „A jövő héten 30 ezer ilyen korongot tervezünk elküldeni különböző munkáltatóknak, bízva abban, hogy ha nekik megtetszik az ötlet, rendelnek belőle az alkalmazottaik számára is“- közölte az újságírókkal Sulík.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Juraj MiškovRichard SulíkSulík
Firmy a inštitúcie SaS Sloboda a Solidarita