SaS: Harmadik országos kongresszus

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY március 26. (WEBNOVINY) – A Szabadság és Szolidaritás Pártja (SaS) ma tartja Pozsonyban harmadik országos kongresszusát. Amint azt Jana Kiššová a párt főmenedzsere a SITA hírügynökségnek elmondta, kongresszusi küldött az SaS összes tagja, számuk jelenleg 269. A kongresszus egyik feladata az országos tanács három tagjának és egy kooptált tagjának, valamint a felügyelő döntő bizottság egy tagjának a megválasztása. A párt alapszabálya értelmében a SaS kongresszusán mindig újraválasztják az országos tanács tagjainak egynegyedét.

A SaS párt vendégeket is hívott konresszusára. A tanácskozáson várhatóan résztvesz Iveta Radičová kormányfő is, de feltehetően hiányozni fognak a kereszténydemokraták, akik szombaton a KDH országos tanácsának ülésén vesznek részt Csacán( Čadca). Nem hiányoznak majd azonban az európai liberálisok képviselői.

Minden ember szabdságának tiszteletben tartása és a társadalom szolidaritása a nehéz élethelyzetekben – ezek a Szabadság és Szolidaritás Pártja programjának alappillérei. A párt alapító kongresszusát 2OO9 március 28.-án tartották. Az elnök Richard Sulík lett, az alelnöki tisztségeket Jozef Mihál és Juraj Miškov szerezte meg. Később csatlakozott hozzájuk Ľubomír Galko. A közvélemény tudatába a párt a 2OO9 derekán kezdeményezett, átfogó népszavazási kampánynak köszönhetően került be. A SaS javaslatait a petíció során csaknem 4OO ezer polgár támogatta.

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Iveta RadičováJana KiššováJozef MihálJuraj MiškovĽubomír GalkoRichard SulíkSulík
Firmy a inštitúcie SaS Sloboda a Solidarita