SIMON: Ötmillió euró az árvízkárosultaknak

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, szeptember 16. (WEBNOVINY) – A földművelésügyi tárca a júniusi árvíz során elszenvedett károkért ötmillió euróval kártalanítja a földműveseket. Simon Zsolt miniszter szerint a károsultak számláján november második felében jelenhetne meg a pénz. A Talajtani és –védelmi Kutató Intézet (Výskumný ústav pôdoznalectva a ochrany pôdy) a júniusi és júliusi szatelitfelvételeket összehasonlítva számította ki a kár összegét. A földművesek kártalanítására összesen 5 millió eurót szánnak, jelentette ki a csütörtöki sajtóértekezleten Simon Zsolt.

Júniusban 131 ezer hektárt öntött el a víz. Júliusban még 13,4 hektár volt víz alatt, tette hozzá Simon azzal, hogy az akkori számítások alapján 54 millió euróra rúgott a kár. Amint a miniszter megjegyezte: a kártalanításból kizárják azokat a földműveseket, akik esetében a termés 30 százalékánál kevesebbet öntött el a víz, s a káruk kevesebb volt 2000 eurónál. „Ezt nem mi döntöttük el, de el kell fogadnunk” – reagált a tárca vezetője azokra a feltételekre, amelyeket még az előző kormány szabott. Azután, hogy levonták ezt az összeget, 17 millió euró maradt a kár összege. „Ebből a 17 millióból levonjuk a 30 százalékos szintet, hogy mindenkivel szemben igazságosak legyünk, így jön ki az ötmillió és valami” – tette hozzá a miniszter. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amennyiben a föld művesek 32 százalékos kárt szenvedtek, 30százalékoz levonunk, s az állam két százalékot térít meg” – magyarázta.

A földművelésügyi miniszter szerint a földművelők októberben nyújthatják be a kártérítési kérelmet. Előtte még a megállapított károk nagyságát Brüsszelnek kell notifikálnia.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Simon Zsolt