SLOTA: Fél éven belül magyar-szlovák konfliktus

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Slota
Foto: Ilustračné foto SITA/Tomáš Benedikovič

POZSONY árpilis 27. (WEBNOVINY) – Szlovákia és Magyarország között konfliktus alakulhat ki – állítja Ján Slota, a nemzeti párt (SNS) elnöke. „A magyarországi parlamenti választásokon a szélsőséges pártok győztek. A szlovákiai választások után olyan kérdéseket feszegethetnek, amelyektől elszédül a fejünk” – jelentette ki Slota a mai sajtóértekezleten. Szerinte a konfliktus a környező országokat is érinti majd.

Slota nem érti, hogy a magyarországi választások eredményével kapcsolatban a parlament mai ülésén miért utasították el azt a javaslatát, hogy határozatot fogadjanak el a trianoni békeszerződés 90. évfordulójáról. Figyelmeztetett, hogy a magyar nemzetiségű honatyákon kívül az ĽS-HZDS elnöke, Vladimír Mečiar is ellene voksolt, pedig „veri a mellét, hogy ő a Szlovák Köztársaság megalapítója”. Slota szerint egy hónappal a választások előtt mindenki azt tartja szem előtt, hogy megerősítse pozícióját.

A magyar választások második fordulójában eldőlt, hogy a Fidesz kétharmados többséggel került a parlamentbe. Orbán Viktor pártja a 386-tagú országgyűlésben összesen 263 mandátumot szerzett mindkét fordulóban. A második legerősebb párt, az MSZP 59 képviselőt küld a parlamentbe, míg a harmadik helyen végzett Jobbik 47-et. Negyedikként bejutott az országgyűlésbe az LMP is, amely 16 mandátumot gyűjtött. A második körben a választásra jogosultak 44 százaléka voksolt, 20 százalékkal kevesebb, mint a két héttel előtti első fordulóban.

Az SNS vezére bírálta Ivan Gašparovič államfőt is, amiért visszautalta a parlamentbe a hazafiassági törvényt. Figyelmeztetett, hogy Gašparovič ma nem lenne köztársasági elnök, ha egy évvel ezelőtt az SNS nem támogatta volna.

Ján Mikolaj oktatási miniszter bírálta a dél-szlovákiai iskolák mai tiltakozó akcióit a hazafiassági törvény ellen. Szerinte a gyerekeket keményen manipulálják politikai célokra.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Ivan GašparovičJán MikolajJán SlotaVladimír Mečiar