SULÍK: Nem célunk a tandíj az iskolákban

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Sulík

POZSONY március 3. (WEBNOVINY) – A Szabadság és Szolidaritás pártjának nincs szándékában a tandíj bevezetése az alap- és a középiskolákban. A SITA hírügynökségnek adott nyilatkozatában Richard Sulík, az SaS elnöke hangsúlyozta, hogy „az alkotmány 42. cikkelye szavatolja az ingyenes alap- és középfokú oktatást. Véleményünk az, hogy az állam köteles olyan oktatási kapacitást biztosítani, mellyel eleget tesz az alkotmánynak“. Sulík szerint pártja a választási programjában nem szándékozta kétségbe vonni az oktatásra vonatkozó alkotmányos jogot. Úgy véli, bizonyos feltételek mellett az oktatási folyamatnak azokért a részeiért viszont fizetni kellene, amelyeket az állami oktatási program nem tartalmaz. „Tehát semmiképpen sem vonatkozik elképzelésünk az alap- és középiskolákra, csupán az oktatási folyamatnak arra a részére, amely meghaladja az átlagot“ – mondta Sulík.

Sulík szerint a tandíj bevezetése csak a magániskolákat érinti, amelyek azonban már most is élnek ezzel a lehetőséggel. „Választási programunk tehát azoknak az iskoláknak a finanszírozását érinti, melyekben normatívát akarunk bevezetni, vagyis bizonyos mennyiségű pénzösszeget, amely az iskola finanszírozásának az egyedüli forrása lenne“ – magyarázta Sulík. „A normatíva meghatározásának szabályai azonosak lennének minden iskola esetében, legyen szó magán-, állami vagy egyházi iskoláról.(…) Programunk oktatásügyi fejezetének ez képzei az alapját“ – fejtette ki az iskolák finanszírozásával kapcsolatos elképzeléseiket. Sulík szerint minden iskolának egyforma feltételeket kellene kapnia és az állam nem vehetné figyelembe, hogy magán- vagy állami iskoláról van-e szó. Egyenrangú feltételek mellett szállunk síkra nem csak az oktatásügyben, hanem máshol is, mondta az SaS elnöke. Sulíkék javaslata az elmúlt napokban nagy visszhangot váltott ki néhány parlamenti párt köreiben, s a tandíjjal kapcsolatos elképzelésüket kirekesztőnek és alkotmányellenesnek minősítették.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Richard SulíkSulík