SZÍNHÁZ: Bemutatók a nemzetiben

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Divadlo

POZSONY március 24. (WEBNOVINY) – Ősbemutatót tart e hét végén a Szlovák Nemzeti Színház prózai társulata. Pavol Rankov több elismerésben részessített Szeptember elsején (vagy máskor) történt című regényének színpadi változatát viszi színre. Amint arról a SITA hírügynökséget Zuzana Golianová, a Szlovák Nemzeti Színház szóvivője tájékoztatta, a három barát és egy szerelem sorsának 1938 és 1968 közötti alakulásáról szóló színművet a Szlovák Nemzeti Színházban most bemutatkozó rendező, Kamil Žiška állította színpadra. A főszerepekben az ifjú nemzedék kapott lehetőséget – Máriát váltakozva alakítja Soňa Norisová és Monika Hilmerová, Ján szerepében Robert Rothot, Gabriel szerepében Alexander Bártát, míg Peter szerepében Gál Tamást láthatja a közönség. A bemutatót szombaton és vasárnap tartják a Szlovák Nemzeti Színház új épületében.

Bemutató előadás vár pénteken a Szlovák Nemzeti Színház operatársulatára is. Charles Gounod romantikus operája, a Faust kerül bemutatásra. A Faust legutóbb közvetlen az elmúlt rendszer bukása előtt, 1989-ben, Jozef Bednárik rendezésében szerepelt az opera műsorán. A nemzeti színház jubileumi, 90. évadjában a művet az ismert litván rendező, Gintarasz Varnasz és a társulat vezető karmestere, Rastislav Štúr állítja színpadra. A föszerepekben Miroslav Dvorský, Tomáš Juhás, Ľudovít Ludha, Jozef Benci, Martin Malachovský, Eva Hornyáková, Adriana Kohútková és Katarína Štúrová szórakoztatja a közönséget.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Jozef Bednárik