SZÍNHÁZ: Népszerű az Astorka fesztivál

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, október 25. (WEBNOVINY) – Annak ellenére, hogy a kamaraszínházak 6. nemzetközi Asstorka fesztiváljára november második felében kerül sor, már most nagy az érdeklődés iránta. A gazdag programban olyan kitűnő európai társulatok lépnek fel mint a prágai Dejvicei Színház, a budapesti Vígszínház, vagy a szlovák Alexander Duchnovič Színház – tájékoztatta a SITA hírügynökséget az Astorka dramaturgja, Andrea Dömeová. November 14-e és 20-a között az Astorka SZNF téri színpadán norvég és lengyel társulatok is bemutatkoznak, s a kísérő program is nagyon gazdag lesz.

Már másodszor rendeznek a fesztivál kerepében közönségtalálkozókat, amelyek másképp mutatják be a művészeket, mint a színpad. Az idén Tóbiás Szidi és Anna Šišková vesz részt ezeken a találkozókon. Pavel Breier vezetésével fotóműhelyek is működnek a fesztivál keretében, ezek rögzítik az esemény egyes mozzanatait.

Andrea Döme arról is tájékoztatott, hogy a rendezvényre már elkezdődött a jegyek árusítása, s már most nagy az érdeklődés. Tavaly többszörösen meghaladta a terem kapacitását, s a szervezők hasonló tülekedésre számítanak az idén is. A részletesebb programról a színház honlapján – www.astorka.sk – szerezhetnek tudomást.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Anna Šišková