SZK-MK: Entellektüelek és művészek ünnepeltek

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Maďarská vlajka
Foto: Ilustračné foto SITA, AP

POZSONY március 15. (WEBNOVINY) – Az 1848-as forradalom évfordulójáról ma megemlékeztek a szlovákiai entellektüelek és művészek is. A pozsonyi Medikus-kertben lévő Petőfi-szobornál szimbolikusan virágot helyeztek el. Rudolf Chmel volt magyarországi nagykövet és volt művelődési miniszter visszautasít mindent, ami ezt a gesztust bármilyen politikára vonatkoztatja. Ő maga „a megértés gesztusának” nevezte az akciót. „A megértés gesztusának szánjuk, szeretnénk, ha ez uralkodna a két szomszédos nemzet között” – hangsúlyozta. A Petőfi-szobornál koszorút helyezett el az író Ladislav Ballek, Dušan Dušek, Daniel Hevier, Tomáš Janovic, Pavol Rankov és Pavel Vilikovský, a képzőművész Rudolf Sikora, Zuzana Kronerová színművész s néhány entellektüel: az antropológus Juraj Buzalka. a filozófus Martin Muránsky, illetve a publicista Martin Milan Šimečka és Marta Šimečková. A szlovák-magyar kapcsolatokon e hét végén újabb csorba esett Sólyom László kijelentéseit követően. A magyar államfő arról beszélt, hogy Szlovákiában, Romániában vagy Szerbiában úgy kellene tanulniuk a magyar tanulóknak az államnyelvet, mint az angolt vagy a németet. Erre a Szlovák Nemzeti Párt elnöke úgy reagált, hogy háborús konfliktustól fél.

„Ha 162 évvel a forradalom után folyton vasfüggönyt építünk, amely megosztja az embereket, sehová nem jutunk az európai integrációs folyamattal” – jelentette ki Chmel, mert Szlovákia és Magyarország szerinte a legkonfliktusosabb európai országok között az élen állnak. „Ez pedig nem a legjobb névjegykártya, sokkal több megértésre, empátiára, lenne szükség egymás iránt, hogy megértsük, mi az, ami a történelemben és a jelenben megoszt bennünket. A nacionalizmus nem egyesít, a nacionalizmus, megoszt” – figyelmeztet Rudolf Chmel. Végezetül megjegyezte: nagyon szeretné, ha a magyar forradalom évfordulójára való emlékezés hagyománnyá válnék.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Daniel HevierRudolf ChmelTomáš JanovicZuzana Kronerová