SZTV: Jutalmat kapott az igazgató

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Nižňanský

POZSONY április 21. (WEBNOVINY) – Több mint 12 ezer euró jutalmat kap a tavalyi munkájáért Štefan Nižňanský, a Szlovák Televízió vezérigazgatója. A televízió tanácsa a mai ülésén szavazta meg, hogy a vezérigazgató a 2009-ben végzett munkájáért tavalyi bérének a 25 százalékát kapja meg jutalomként. Nižňanský azt javasolta, a jutalmat csak akkor fizessék ki neki, ha azzal egyetért az SZTV Felügyelő Bizottsága is, nehogy az történjen, mint mondta „hogy valaki is úgy magyarázza a dolgot, hogy a vezérigazgató felvette a jutalmat a Szlovák Televízióban, holott a televíziónak erre nem volt pénze“. A Szlovák Televízió Tanácsa az SZTV-ről szóló törvény értelmében dönt a vezérigazgató jutalmáról. A tanácson múlik, milyen összegtben szabja meg a jutalmat.

„Tekintetbe vettük a tanács által két éve elfogadott feltételeit a vezérigazgató jutalmazásának. A tanács úgy döntött, hogy az igazgató eleget tett a feltételeknek, ezért úgy gondolom, jár neki a jutalom, bár nem tudom, hogy ennyit érdemel-e, de a tanács így hagyta jóvá“, jelentette ki újságírók előtt Martin Kákoš, az SZTV Tanácsának elnöke.

A Szlovák Televízió azt szorgalmazza, hogy az állammal a 2011-re kötendő szerződésbe iktassák bele a műszaki felszerelésekre fordítandó összeget is. A tanács ülésén számolt be erről a vezérigazgató. Nižňanský elengedhetetlennek tartja a gyakran már régen elavult technika felújítását. A közszolgálati médiumoknak az állammal megkötött szerződése alapján, amit első ízben ebben az évben érvényesítenek a gyakorlatban, az államtól kapott pénzt csakis a televízió, illetve a Szlovák Rádió programjára fordíthatják. A Szlovák Televízió korszerűsítésének lehetőségét Nižňanský az előfizetői díjak emelésében látja.

A televízió szeretné módosítani a Szlovák Televízióról szóló törvényt. Szó volt erről már korábban is, ezért a mai ülésen megválasztották a módosítást előkészítő szakmai bizottságot. A tanácsot a bizottságban két tagja – Miriam Letašiová és Martin Kákoš elnök képviseli, az SZTV-t Mária Horváthová, a jogi osztály vezetője. Tagja lesz a szakmai bizottságtnak Miroslav Galamboš, a felügyelő bizottság elnöke, valamint két külső szakértő – Ivana Litvajová és Bohumír Bobocký. A bizottság május elsején lát hozzá a módosító indítvány kidolgozásához, hogy szeptember végére elkészülhessen. Kákoš szerint a törvényben több olyan dolog is van, ami nem eléggé világos, ezért egyeztetik elképzeléseiket a Szlovák Rádió Tanácsával is. A tanács például szeretne beleszólni a tévé csúcsvezetésének kinevezésébe is, mivel jelenleg csak a vezérigazgató megválasztása tartozik a hatáskörébe. Szeretnék továbbá pontosítani a regionális stúdiók jelenlegi bizonytalan jogállását és kiegészíteni a vezérigazgató leváltásának lehetséges okait.

Mai ülésén választotta meg a tévétanács a testület másik alelnökét, aki Marta Danielová lett. Az SZTV évzáró jelentését és zárszámadását a tanács a májusi ülésén vitatja meg.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Štefan Nižňanský