TOKAJ: Simon és Fazekas pontot tesz az ügy végére

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, január 7.(WEBNOVINY) – Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter csütörtökön az Egerszalókon tett munkalátogatás keretében találkozott Fazekas Sándor magyar kollégájával. A tárca szóvivője, Juraj Kadáš tájékoztatója szerint a két miniszter a megbeszélések során kényesebb témákat is érintett – ilyen például a Tokaj-vidék kérdése. Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter Fazekas Sándor magyar kollégájával megegyezett: mindent megtesznek annak érdekében, hogy az érzékeny témát még ez év végéig lezárják.

Fenáll a veszély, hogy Szlovákia elveszíti jogosultságát a Tokaj márkanév használatára. Magyarország ugyanis beperelte az Európai Bizottságot, amiért az Szlovákiára vonatkozóan védett földrajzi megjelölésként jegyezte be a Tokaj Borvidéket. A gondot az okozza, hogy Szlovákia 2005-ben bevezette a „Tokaj Borvidék“ elnevezést, ezt később az előző kormány törölte a jogszabályokból, a nemzetközi összefüggéseket figyelmen kívül hagyva döntött a törvényekről. Az előző kormány ugyan kezdeményezte, hogy az Európai Unió a törölt kifejezést vezesse be az uniós jogszabályokba, így a „Tokaj Borvidék“ használatához a délkelet-borászok tavaly júniusban visszatértek. Ezt a szlovák parlament által elfogadott, a borászatról szóló törvénymódosítás tette lehetővé. Ennek értelmében a tavalyelőtt bevezetett „Tokajská vinohradnícka oblasť” területi elnevezés „Vinohradnícka oblasť Tokaj”-ra változik, továbbá megszűnik az asztali és minőségi borok kategóriája. A borokat uniós mintára borvidékek szerint csoportosítják, lévén, hogy Szlovákiának hat borvidéke van: kis-kárpátoki, nyitrai, dél-szlovákiai, közép-szlovákiai, kelet-szlovákiai és tokaji.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Simon Zsolt