USA: Gábor Zsazsa ismét kórházban

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, augusztus 14. (WEBNOVINY) – Gábor Zsazsát két nappal azután, hogy hazaengedték, visszavitték a Ronald Reagan UCLA Medical Center kórházba. A szóvivő Johna Blanchette szerint ennek oka a csípőízületen végzett műtét utáni komplikációkban rejlik. A magyar származású sztárt Bel Air-i otthonából mentőkocsi vitte a kórházba, miután nagy fájdalmakról panaszkodott, és sebe vérezni kezdett. Blanchette azt is elmondta, hogy vérömlenyt diagnosztizáltak nála, s emiatt a következő néhány napot ismételten kórházban kell töltenie.

A színésznőt július 17-én vitték először kórházba – sajtóhírek szerint Zsazsa a telefonja után nyújtózkodott, és leesett az ágyról. Akkor több csontja, többek között a csípője is eltörött. Július 19-én csípőízületi műtétet hajtottak végre rajta, ám több komplikáció is jelentkezett, a páciens szervezete pl. nem tűri a morfiumot sem. Volt egy enyhe agyvérzése, csak egy gyomorcsövön keresztül tudták táplálni, és állítólag egy vérátömlesztésen is átesett. Azóta folyamatosan romlik az egészsége.

Gábor Zsazsa 2002-es közlekedési balesete óta tolókocsiba kényszerült. Az Oscar-díjas John Huston rendezte Moulin Rouge-ban tűnt fel először a mozivásznon. 1953-ban a Lili című musicalben Mel Ferrer oldalán szerepelt. 1958-ban Orson Welles A gonosz érintése című filmjében játszott. Ezt követően 65 filmben láthattuk kisebb-nagyobb szerepekben. Népszerűségét rendhagyó életstílusának is köszönhette, kilencszer kötött házasságot és hétszer vált el.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Ronald Reagan