VÁLASZTÁSOK: Problémamentes volt a kezdés

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Volby2

POZSONY június 12. (WEBNOVINY) – Problémamentes volt a parlamenti választások kezdete. Az önálló Szlovák Köztársaság történetének ötödik, a kommunista rendszer 1989-es megdöntése utáni idők hetedik szabad választása során az ország városaiban és községeiben reggel 7:00 órakor nyitottak a szavazóhelyiségek, egyetlen kivétellel: a nagykürtösi (Veľký Krtíš) járásbeli Szécsénykovácsiban (Kováčovce) már reggel 6 órától lehetett voksolni. „Nem kaptunk semmiféle észrevételt azt illetően, hogy bármi is akadályozta volna a szavazóhelyiségek kinyitását‘ – mondta el a sajtó képviselőinek Lívia Škultétyová, a Központi Választási Bizottság (ÚVK) jegyzője.

Valamennyi 5928-ban 22:00 óráig lehet voksolni. Arról, hogy kié lesz a 150 parlamenti mandátum az elkövetkező négy év során, 4 289 169 arra jogosult választó polgár dönt. A szavazatokért 18 politikai párt és 2 366 jelölt verseng.

Az árvíz befolyásolta a választásokat. A Szlovákia-szerte keletkezett óriási károk ellenére nem esett kár a választócédulákban, s mindössze öt településen kellett megváltoztatni a szavazóhelyiséget: Rihnón (Richnava, Gölnicbányai – Gelnica- járás), Kisfrankvágásán (Malá Franková, Kézsmárki – Kežmarok – járás), Podolínban (Podolínec, Ólublói – Stará Ľubovňa – járás), Zeherjén (Zacharovce, Rimaszombati – Rimavská Sobota – járás) és Márkon (Markovce, Nagymihályi – Michalovce – járás). A szavazókat hangosbemondón tájékoztatták a változásról.

Lívia Škultétyová, a Központi Választási Bizottság (ÚVK) jegyzője szerint eddig nem kaptak komolyabb bejelentést, amennyiben még ez megtörténne, a reggeli összejövetel során foglalkoznak vele. Az ÚVK tagjainak egy része az egész nap folyamán figyelemmel kíséri az egész országban a választások lefolyását, a másik része pedig a bizottság székhelyén fogja megoldani az esetlegesen fellépő problémákat. A tagok terepszemlére is kiruccannak, de a szabály az, hogy a központban állandóan jelen kell lenniük néhányuknak, hogy reagálni tudjanak az esetleges észervételekre.

A mai parlamenti választásokon megfigyelőként részt vesz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OBSE) 11-tagú értékelő bizottsága. A misszió elnökének helyettese, Harald Jepsen közvetlenül az ÚVK központjában kíséri figyelemmel az eseményt. Sem ő, sem a bizottság tagjai nem nyilatkoznak munkájukkal kapcsolaban, megállapításaikat a zárójelentésben summázzák, ez augusztus közepén várható.

A választásokkal kapcsolatos információkról a polgárok a belügyminisztérium tájékoztatási vonalán szerzhetnek tudomást: 02/ 4859 2020 a 02/ 4859 2021, a kérdésekre a tárca dolgozói adnak választ. A szám 22:00 áráig hívható. „Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a szám csak a választó polgárokat szolgálja, nem pedig az egyes politikai pártokat“ – figyelmeztetett az ÚVK jegyzője.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Lívia Škultétyová