ZEMKOVÁ: A Szlovák Rádió és Televízió helyzetéről

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, február 11. (WEBNOVINY) – A Szlovák Rádióban és Televízióban (RTVS) kritikus a helyzet, amit az állam segítsége nélkül nem lehet rendezni – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Miloslava Zemková, az intézmény új vezérigazgatója. „A helyzet valóban komoly, az Omega plus botrány miatt a végrehajtás is fenyeget. Ez azt jelenti, hogy leállhat a műsorgyártás, és nem csupán a Szlovák Televízióban, hanem a Rádióban is, ezért azonnali tettekre van szükség.” – mondta. Zemková még januárban arról tájékoztatott, hogy az Omega Plus ügy miatt 5,918 millió eurós végrehajtás fenyegeti az intézményt. A RTVS vezetői ezért több megbeszélést is előkészítettek Ivan Mikloš (SDKÚ-DS) pénzügyminiszterrel és Daniel Krajcer kulturális miniszterrel. A Rádió és Televízió Tanácsának is igen gyorsan össze kell ülnie, és meg kell egyeznie néhány stratégiai fontosságú lépésben. Zemková reméli, hogy a parlament elnöke, Richard Sulík (SaS) mihamarabb összehívja a tanács ülését. „Nem a réten teremtünk, volt mire építenünk, de nagy mennyiségű rossz dolgot is kaptunk örökül. A tartozás a mai nappal 18 millió eurót tesz ki, és a veszteség, ami a technológiai, technikai és emberi forrásokban jelentkezik, a 43 millió eurót is eléri, s ebbe még nincs beszámítva a leányvállalatok vesztesége” – pontosította az intézmény anyagi helyzetét.

Az RTVS történelmileg első főnöke azt is jelezte, hogy az intézmény költségvetését azonnal a Tanács elé terjeszti, amint elkészül. Míg a Tanács azt jóvá nem hagyja, a Szlovák Rádió és Televízió intézménye rögtönzött költségvetés alapján működik. A vezérigazgató még ebben az évben meg akarja szüntetni a leányvállalatokat, az illetékbeszedő vállalt léte is attól függ, hogy lesz-e koncessziós illeték vagy nem.

A Szlovák Rádió és Televízió székháza január 1-jétől a rádió Mýtna 1. alatt található fordított piramisépületében van. A besztercebányai és a kassai regionális adók fokozatos összevonását is tervezik. A székház átköltöztetése nem egyszerű, hiszen pl. a rádió épületének koncerttermében található Közép-Európa legnagyobb orgonája, az új székház építését viszont fontolóra lehet venni. Az igazgatók nevét Zemková a Rádió és Televízió Tanácsának ülésén hozza nyilvánosságra. A televízió hármas csatornája a jégkorong-bajnokságot követően anyagi nehézségek miatt szünetelni fog.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Daniel KrajcerIvan MiklošMiloslava ZemkováRichard Sulík