MOST-HÍD: Szégyentáblákat az élelmiszerboltokba

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Most híd
Foto: SITA//Ivan Kopčáni

POZSONY február 19. (WEBNOVINY) – A Híd párt azt javasolja, hogy az élelmiszerboltokban állítsanak fel szégyentáblákat. Amint azt a párt mai sajtótájékoztatóján Simon Zsolt alelnök elmondta, a táblákra azok az áruk kerülnének fel, amelyeket az adott boltban törvényellenes módon árultak. Az ilyen nyilvános megszégyenítés nagyobb körültekintést eredményezhetne. „A kereskedőknek jobban oda kellene figyelnik arra, mit árulnak“ – mondotta Simon. Felhívta egyúttal a figyelmet arra, hogy a magas bírságok kiróvásának veszélye ellenére sem kerülnek le a polcokról a rosszminőségű élelmiszerek. Bírálta azt is, hogy a boltok egy eurót kínálnak azoknak, akik leleplezik a szavatossági időn túl is felkínált árut. Szerinte ezért 100 eurót kellene felajánlani, mert csak így lehetnénk biztosak abban, hogy a kereskedők valóban el akarják kerülni a romlott áru forgalomban maradását.

Az élelmiszerbiztonság lesz a Híd fő célkitűzéseinek egyike. A párt bezáratná szokat a boltokat, melyekben ismételten megszegnék a törvényt. Simon szerint pártja támogatni fogja a szlovák áruk minőségi védjegyének fokozottabb népszerűsítését, amivel egyúttal a hazai termelőket is támogatni kivánja.

A Híd azt javasolja, hogy a 48 órás szavatossági idejű árukat külön részlegen helyezzék el az élelmiszerboltokban és szembetűnőbben tüntessék fel rajtuk a szavatossági határidőt. A párt szeretné bevezetni azt is, hogy az ellenőrök az egész ország területén végezzék munkájukat és ne csak néhány konkrét boltban. Jelenleg minden járásnak saját ellenőrei vannak, akiket a kereskedők ismernek és Simon szerint ezért nem szabnak ki reális bírságokat. A Híd intenzívebben kapcsolná be az ellenőrzésbe a fogyasztói szervezeteket.

Simon Zsolt bírálta, hogy 2008 óta nem hozzák nyilvánosságra az ellenőrzések eredményeit és az eltelt három év alatt senki sem kapott 33 000 eurónál magasabb büntetést, holott az ellenőrzött boltoknak több mint 20 százalékában fedeznek fel hiányosságokat.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Simon Zsolt
Firmy a inštitúcie Most-Híd