RENDŐRSÉG: Szlovákiában a három guantánamoi fogoly

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Guantanamo

POZSONY január 25. (WEBNOVINY) –Ma, a kora reggeli órákban három személyt eszkortáltak Szlovákiába Guantánamóból. A hírt Martin Korch rendőrfőkapitánysági szóvivő erősítette meg. „Ezek a személyek nem voltak abban a transzportban, amely tegnap (vasárnap – SITA-megj.) a kassai repülőtérről indult a homonnai menekülttáborba. A kocsisor része volt a fedőintézkedéseknek, azzal a céllal, hogy biztosíthassuk a ma érkezettek zavartalan áthelyezését“ – magyarázta Korch.

Miroslav Lajčák külügyminiszter január 19-én közölte, hogy Szlovákia befogad három személyt Guantánamoból. A miniszter szerint a Szlovák Köztársaság ezzel a döntésével is támogatni kívánja Barack Obama amerikai elnököt, aki új légkört teremtett a nemzetközi kapcsolatokban. Emlékeztetett arra, hogy Szlovákiának kifogásai voltak a fogolytáborral kapcsolatban, ezért örömmel fogadták a hírt a fogolytábor felszámolásáról. Elmondta egyúttal azt is, hogy az Egyesült Államok felkérte az Európai Unió tagállamait, segítsenek elhelyezni azokat a fogva tartott személyeket Guantánamoból, akiknél nem indokolt a bírósági felelősségre vonás, haza azonban nem térhetnek. Lajčák azt nem volt hajlandó elárulni, mely országból származik a három személy, meg azt sem, hol lesznek elhelyezve.Biztosította azonban a lakosságot, hogy nincs mitől tartaniuk.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Barack ObamaMiroslav Lajčák